2016. március 23., szerda

Sleek Vintage Romance szemhéjpúder paletta

Sziasztok,

A Sleek márkával, azon belül is a pirosítókkal és a Vintage Romance nevezetű szemhéjpúder palettával már hónapok óta szemezgetek, viszont még csak most jött el a vásárlás ideje. A  palettát szereztem be elsőként, a mai bejegyzésben ezt vesszük górcső alá.




A Sleek paletták dobozaiért mindig is rajongtam, imádom ezt a matt-és fényes fekete kombinációt, nagyon letisztult,mégis szépen mutat. A termék jól záródik, így táskabarát, viszont egy papírdobozban érkezett (1. kép), így ha a táskámba rakom, mindig a papírdobozával együtt, nehogy megkarcolódjon.

(kép:google)
 
A palettában 12 szemhéjpúdert kapunk. Találunk benne hétköznapibb színeket is, viszont a lilás,sötétebb árnyalatok dominálnak a leginkább. Elég extrém, így inkább bevállalósabbaknak való, a nude sminkek kedvelőinek nem érdemes megvenni. Ami a legjobban tetszik az egészben az az, hogy minden egyes árnyalat különböző nevet kapott, amit a védőfóliára írtak rá. Engem rendesen megfogtak vele.


Sajnos a fényviszonyok nem engedték meg, hogy rendes képeket tudjak készíteni, így nem igazán látszanak a színek a fenti képen, és a swatchokon sem érződnek vissza az eredeti hatások, így kénytelen voltam az interneten keresni egy képet:
(kép:google)

A színek egytől-egyik nagyon pigmentáltak, könnyű a felvitelük,viszont képesek eléggé porzani, ha nem figyelünk oda.

Az első négy szín hétköznapibb. Találunk ezüst,arany, és bronzos színeket is, amelyekkel gyönyörű nappali sminkeket is tudunk készíteni akár. A Romance in Rome egy kékes árnyalat, talán ez a legkevésbé pigmentált az összes közül, viszont lehet építgetni, így ez nem okoz problémát, viszont kicsit több időt vesz igénybe. A Propose in Prague az egyetlen matt árnyalat a palettában, barnás-narancsos színe van, nagyon könnyű vele dolgozni, tökéletes satírozáshoz. Nagyon örülök, hogy tettek bele egy ilyet is, így nem kell több palettát egyszerre cipelni,ebben minden megvan, amire csak szükség lehet útközben. A Vow in Venice, a Marry in Monte Carlo és a Honeymoon in Hollywood mind lilás árnyalatok, viszont különböző mélységűek, az utóbbinak van egy kis bordó fénye is. A Bliss in Barcelona színe valahol a kék és a lila között foglal helyet, nem is igazán tudom eldönteni. A Forever in Florence egy gyönyörű, lilás, mély bordó árnyalat. A Love in London egy fekete szín, apró ezüst csillámokkal. Én ezt a "tusvonal" meghúzására használom, egy ferde ecset segítségével. Egyszerűen gyönyörű, nagyon erős színe van, így észre sem vehető, hogy nem szemhéjtussal húztam ki a szemeim. 

Összességében nagyon örülök, hogy megvettem ezt a palettát, a színek számomra jól kihasználhatóak, ha ti is szeretitek az erőteljesebb színeket, mindenképpen adjatok neki egy esélyt. Beszerezhetitek ebayről, vagy a pinkpanda.hu-ról.

Remélem tetszett nektek ez a bejegyzés. Tartsatok velem legközelebb is!
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése